X-faktor 2013 Csoportos produkció 35.: Pop Circle

Az X-Faktor 2013 Tábora rendhagyóan kezdődött, hiszen a versenyzők a kemény munka helyett azonnal lazulhattak egy kicsit, egy jó hangulatú buliban. Az énekesek ekkor még nem sejtették, hogy amíg ők buliznak, addig a mentorok dolgoznak. 

Az ítészek ugyanis megnézték újra az összes produkciót, és már a Tábor legelején, meghallgatás nélkül eldöntötték, hogy néhány versenyzőnek búcsúznia kell.

Másnap reggel a mentorok közölték a fájó döntést, amivel a versenyzők harmadának még azelőtt véget ért a Tábor, hogy az elkezdődött volna, a legjobb száz produkció pedig készülhetett a következő nagy feladatra. Az egyéni indulók hármas csoportokba osztva kaptak egy-egy dalt, a csapatok pedig külön egy-egy dalt, aminek az előadására a nap fennmaradó részében készülhettek, hiszen csak másnap kellett újra a mentorok elé állniuk.